Tegnap este,vagyis éjjel,végig bőgtem. Elég sok mindenre rájöttem,és ráadásul,már teljesen ideg roncs vagyok. Tegnap este,mielőtt lefeküdtem volna,felhívott az egyik barátnőm a (nemfogomreklámozni),és azt kérdezte,hogy megcsináltam a dessignet...mondom nem...erre,olyan csalódott hangja volt,hogy el sem tudjátok képzelni. Mintha,nekem kéne foglalkoznom mindenki bajával...De most tényleg,akkor súly nehezedik rám,alig bírom,mivel,elég gyenge karjaim vannak. És ez a gyenge kar,nem fog tudni megtartani 1000t-át,mert nem képes rá. Lassan úgy érzem,el fogok gépiesedni. Rájöttem,hogy iszonyatosan ügyefogyott vagyok. Nem vagyok képes,egy oltási papírt haza hozni,mert elvesztem. Hihetetlen. Rájöttem,hogy mindig csak csalódást okozok. Pl akiről az előbb említést tettem,vagy például,szintén tegnap,én úgy éreztem,néha nagyon megbántottam az Ádámot,1-2 szóval,illetve mondattal. Rájöttem,hogy semmire se vagyok jó. Bármit rám bíznak,nem bírom megcsinálni. Ez szerintem nem szorul magyarázatra. És észre vettem,hogy annyira szeretném,hogy szeressenek a körülöttem lévők, hogy olyan dolgokat csinálok,amit talán nem is szeretnék. De csak így tudnak szeretni,mert én még ezt se érdemlem ki. És minek várom,hogy szeressenek? Én egy mocskos,szemét ember vagyok,semmi szeretni való nincsen bennem. És aki szeretne tönkre tenni,annak annyit üzenek: Nem kell felemésztened...fel emésztem én magamat,egyedül is.


(érdemes meghallgatni ezt a számot...nagyon szép)

Címkék: lájf